zupermen

Soha nem írtam még kérésre hozzászólást, bejegyzést vagy bármi hasonlót. Sehová, senkinek. Ez olyasmi lehet, mint mikor egy írónak azt mondják, hogy akkor most reggelig egy novellát tessék szépen összedobni. Persze én nem vagyok író, soha nem is leszek. Túl sokat kéne csiszolni még a stílusomon. Nagyjából annyit, hogy a végére semmi ne maradjon belőle :] És persze nagy valószínűséggel novellát sem fogok írni :] Bár valaki megjegyezte ugyan, hogy egy író veszett el bennem... Tény. De szerencsére jó mélyen ahhoz, hogy ne akarjon és ne is tudjon a felszínre jönni... :]

Néha viszont az ember megtesz ilyen dolgokat, mert így Valaki talán egy kicsit jobban fogja érezni magát. Talán egy kicsit elmosolyodik, mikor épp ezt olvassa, vagy ha látja a szép szögletes mosolyomat :] Talán épp arra gondol, hogy milyen hülye vagyok, hogy ezt írtam (én legalábbis ezt gondolnám) :] És be kell vallanom, igaza is van :] De ha már egy picit, csak egy hajszálnyival is jobb kedve lesz akár csak egy másodpercre is, nekem már megérte...

Hogy hű legyek a "Lehet Tiffany könyv lesz a blogodból?" kommenthez (a zsörtölődős megjegyzésért később még számolunk, Zita :D), jöjjön egy igazán pompás darab az IKEA világából. Csinos bútor, tökéletesen illik a fent említett nyálregények hangulatához. Erősen gondolkodom rajta, hogy vegyek-e ilyet, esetleg egy hasonlóan gyönyörűséges kanapét is hozzá... :D

ITT van a fotel kicsiben, és ITT nagyban :]

Hogyan kell megtenni egy 1 óra 30 perces utat 58 perc alatt? Hát... gyorsan. Kanyarokat levágva, körforgalmat "kiegyenesítve" és persze a gázpedált taposva. Nyugodt voltam, de valami mégis hajtott előre. Autók alig voltak az úton és mintha a sebességmérő kamerák is aludtak volna tegnap éjjel. Nem zavart senki és semmi. Suhant a táj a reflektorok fényében és közben szólt a Bonanzától a Kihalt minden és A szakadék. Mondhatni tökéletes állapot, ha az embernek az az érzése, menekülnie kell. És hogy mi elől menekültem? Magam sem tudom. Talán magam elől. Talán a múltam elől. Talán a gondolataim elől; vagy talán az érzéseim elől. Talán csak haza akartam érni, hogy egyedül, a sötétben üldögélve kicsit helyre tehessem magam. Ki vagyok én? Hol vagyok, és miért vagyok itt? Hol a helyem a világban? Van-e helyem egyáltalán...?

Értelmetlen kérdések... de talán egyszer választ kapok rájuk. "Talán..."